GASZTRO

Hétköznapi olaszos paradicsomlevesem
Énekelni és főzni minden olasz tud - szokták mondani. Ami igaz, az igaz, annyi muzikalitás egyetlen nemzet konyhájában sincs, mint éppen az olaszban. És mert énekelni legalább annyira szeretek, mint főzni, íme egy egyszerű leves, aminek alapját éppen egy, már Olaszországban élő kórustársamtól kaptam hosszú-hosszú évekkel ezelőtt. Próbáljátok ki!

Mennyit dobsz ki?
Elképesztő mennyiségű ennivaló kerül naponta a kukába az egész világon. Vagy mert feleslegesen vásárlunk, vagy mert nem tudtuk felmérni az otthon töltött idő mennyiségét, vagy mert… De most utánajárunk! Önkéntesek jelentkezését várja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), hogy kiderüljön, változott-e a magyar háztartásokban az élelmiszerpazarlás mértéke. Az idén novemberben zajló felmérés elsődleges célja a 2016-os adatok frissítése.

Rakott túrós rétes Rudolf módra
Az őrülten jó ételek bloggere csak arra kíváncsi, mit gondoltok, vajon kiről kapta a nevét ez a szenzációs süti? Gondoljátok át!

Hajtogatott pogácsa magvakkal, sajttal,zabpehellyel
Ha hétvége, akkor pogácsasütés! Kedves vendégeket vártam, gondoltam meglepem őket egy igazán finom, magvas- sajtos pogácsával. Kétszer hajtogattam, csodás leveles lett a végeredmény. Pammer Lívia ezt ajánlja!

Rozmaringos pontyszeletek almás burgponyapürével
Szeretem a halat, de a ponttyal úgy vagyok, hogy (ez biztos az én hibám) mindig enyhén „iszapos” ízt érzek, de emiatt még lehet szeretni a pontyot is, csak ügyesen be kell fűszerezni vagy pácolni. Illetve egy finom, nem szokványos körettel is fel lehet dobni. Steffel Csaba pont így tett...

Házi paradicsomleves zöld igazítással
Ez a megunhatatlan, és viszonylag gyors megoldás, ha levesre vágysz! Ha csak lehet, nem a zacskós lélekmelegítőt keresem én sem, hanem magam készítek egy jó kis krémlevest. Ez tipikusan az a megoldás, amikor egy kis csészébe töltve legalább egy pár percre kikapcsolódhatsz a finom illatokkal eltelve...

Chilis-gyömbéres Hokkaido sütőtökkrémleves
Örök igazság, hogy egy jó konyhában olyan dolgok születnek, amelyekkel felpezsdül az élet, a test, a lélek, és azonnal elfelejtjük a mindennapok gondjait, a hideg őszi estékről már nem is beszélve. Na, ezt a recept azonnal elmented a receptes fiókodba!

Tudsz te egyáltalán sört inni?
Legalább olyan fontos a sörkóstolás tudományába belekóstolni, mint magába a sörbe! Mára nálunk i s a sörkészítés a gasztronómia fontos részévé vált. Olyan magyar sörök születtek a hazai piacon az elmúlt három-négy évben, amelyek az ír, a cseh és az amerikai piacon is szenzáció sikert arattak. Te melyiket ismered?

Karfiol és saláta, azaz furcsa, finom és egyszerű
A pagoda karfiol, az egy olyan dolog, amivel meg lehet színesíteni egyszerű étkeinket. Steffel Csaba elsősorban salátákba és köretekbe ajánlja, hogy a nem mindennapi formája is érvényesüljön. Egyéb iránt romanesco (római) brokkoli névvel is illetik a nagyvilágban, eredete a XVI. századig vezethető vissza. Az elnevezéseire utalva, íze a brokkoli és a karfiol között helyezkedik el, de enyhébb, ,„szeretehetőbb” aromával; állagát tekintve, „keményebb”, ezért nehezebben lehet szétfőzni (de biztos van aki ez is megoldja) és könnyebben elérhetjük a sokat emlegetett kellemes roppanós állagot.

Francia tejszínes fokhagyma krémleves
Amikor egy leveshez nem kell tasak… Elképesztő, hogy mi mindent fordítanak le az élelmiszergyártók az instant megoldásra. Azt hiszem, ami nagyon meglepő volt számomra, az a bögrés-mikrós süti volt. Szóval azért ahhoz nem kellett különösebb gasztronómiai tudás, de mégis sikerült egy alutasakot körévarázsolni. Nyilván, tudja a multi, hogy mibe feccöl bele súlyos pénzeket. Pestiesen szólva ki van ez találva. Biztosan látják azt a vásárló közönséget, aki meg is fogja venni. Somogyi Zoltán Max ezért úgy döntött, akkor itt egy leves, amihez nem kell semmi különös tasak, csak egyszerűen el kell készíteni.
Aranyos lett a svájci paraszt
Aki egy kicsit is szereti a borokat és a pezsgőket, pontosan tudja, hogy egyik legjobb kísérőjük a sajt! Szerencsére ma már nálunk is válogathatunk a legkülönbözőbb falatok közül! Hetedszerre szervezte meg a Magyar Sajtkészítők Egyesülete a Sajtmustrát. Itt az ízelítő!
Klasszikus forrócsoki tejszínhabbal és macaronnal
Szeretnél valami kellemes, meleg finomságot a nap hátralevő részére? Akkor itt egy fantasztikus klasszikus, ami tökéletesen illik egy őszi délutánhoz! Ettől biztosan felmelegedsz, mert még a vérnyomásod is felpezsdült!
Forradalom söpör a magyar sörpiacon
Most ért el hozzánk az a tűz, ami a múlt század hetvenes éveiben az Egyesült Államokból indult. A „forradalmárok” megelégelték az olcsó, nagyipari söröket, és otthon, a konyhában hozzáfogtak a házi sörfőzésnek. Ennek nyomán ma legalább 10 olyan sör készül Magyarországon, amelyik a világ minden táján megállná a helyét. Ez mindössze az elmúlt 3-4 esztendő eredménye. Na, ezt hívja magyar sörforradalomnak a HUBA – Hungarian Beer Academy munkatársa, Simonfai Balázs sörfőző mester. Kukkantsunk bele abba a különleges világba, ami még sok hazai sörkedvelő előtt is ismeretlen.
Selymes karfiol-krémleves parmezánnal
Húsleveskészítésből maradt egy fél fej karfiolom, ami már napok óta mosolyog rám a hűtőből. Reggel rájöttem, hogy most kell felhasználnom egy osztrák levestippet, és nem csalódtam! Itt az eredmény, én csak a parmezánnal turbóztam.
Fahéjas almáspite – az amerikai klasszikus
Ebédhez, vacsorához, hűvös őszi napjaimhoz egyszerűen csodálatos ez a finomság. Mindig megmelegíti a lelkemet! Már akkor elszáll minden gondom, amikor megérzem az illatát. Feltétlenül próbáld ki!
Tejszínes tárkonyos színes zöldségleves
Leves. Hetente legalább kétszer, háromszor (többször is lehet) leves kell ennem. Szeretem. Nem kell egy erős levesnek lenni, elég egy jó zöldséges vagy krémleves. Somogyi Zoltán Max igazán kellemes finomságot ígér nekünk!
Zöldbabos fusillim, leánykori nevén orsótésztám
Hányszor esünk haza hulla fáradtan, és fogalmunk sincs, mi legyen a vacsi vagy ebéd. Ilyenkor mindig jól jön egy kis tészta, valami zöldség, főzőtejszín és fokhagyma. Ezekből már csodákat tudsz varázsolni! Ez csak négy! Jamie Oliver 5 hozzávalóból már egész könyvet írt! Akkor húzzunk bele!
Vanilla chai – egzotikus és forró kortyolnivaló
Átmelegíti tested-lelked ez a különleges tea. Tökéletesen illeszkedik az évszak hangulatához, és messzire űzi a depressziót. Hányjunk fittyet a csúnya őszi napoknak.
Egyszerű zöldbabfőzelék Márti konyhájából
Úgy adódott, hogy maradt egy kis zöldbabom a hűtőben, és féltem, hogy kiszárad vagy megfásul. Nosza, két újságcikk között gyorsan összedobtam egy főzeléket a férjemnek estére - szerelmem zálogául. Estére, mire hazaér ugyanis én már úton leszek egyéb családi kötelezettségeim miatt… Fura, hogy egy zöldbabfőzelék helyettesít majd, de jó tudni, hogy mennyire örül majd! Ha főztök, gondoljatok erre is!
Bujtatott gesztenyés muffin
"Mint azt már többször jeleztem, nem vagyok egy nagyon sütögetős, sütizős fajta manus. A lényeg viszont az, hogy amikor kell, akkor a legtermészetesebb módon előkaparok egy régi receptet, és azt használom alapnak, illetve próbálom feldobni, átvariálni, a lehető legegyszerűbb őrültségekkel." Íme, az őrülten jó ételek alkotójának receptje!
Viszlát őszi depresszió!
Az ősszel megérkeznek a ködös, esős napok, és ilyenkor nincs jobb egy jó kis lélekmelegítőnél. Ez az őszi különlegesség is forrón jó. Pezsdíti a vérkeringésedet! Próbáld csak ki!
Babgulyás vörösbabbal, vajas galuskával
Nagyon klasszikus, nagyon gazdag és nagyon finom: Babgulyást főztem sok hússal, sok szafttal, vörösbabbal és vajas galuskákkal. Bár este már nem szoktam enni, ebből egy tányérral muszáj volt “kóstolni ”. Eszter lányom azt mondta : anya, ez isteni finom lett!
Köhögésre egyél bodzást
Citromfű, hibiszkusz, fehérbabhéj – idén is sok izgalmas és újszerű gyógynövényi összetevőt használtak a pályázók a hobbicukrászoknak kiírt Magyarország Cukormentes Tortája háziversenyen. A bükki füvesember legjobb gyógynövényes tortáért járó különdíját egy bodzás-túrókrémes alkotás érdemelte ki.
Nagy a világ, sok a rizsa…
A legtöbb utalás szerint ez egy szerb étel, amit rizzsel, burgonyával, zöldségekkel és hússal készítenek. De, természetesen a szláv ajkú népeknél, szinte mindenhol előfordul az ilyen vagy ehhez hasonló étel. Ezt is 100+100 féle módon lehet elkészíteni: a bolgárok zöldbabbal, a görögök durumlisztes rizstésztával, padlizsánnal vagy éppen babbal, esetleg zöldborsóval és létezik vegás variáció is. Némely receptben szerb lecsónak nevezik, ennél értelemszerűen a paprika és a paradicsom dominál. Steffel Csaba így készíti.
Fejtett bableves lóbabból
Első találkozásunk a lóbabbal pozitívan alakult. Csodaszép friss lóbab hüvelyeket kaptam, amiket kifejtve egészséges zsenge babszemek kerültek a tenyerembe. Arra gondoltam, hogy levest főzök belőle, sárga színű és hagyományos sárgarépával, csipedővel. A különlegesen finom ízű babból nagyszerű leves született.
A luxemburgi őszi szilváslepény
Egy igazi őszi finomságot mutat be az Európa Pont a kis nagyhercegségből: a Quetschentaartot. Szuperkönnyen elkészíthető, kevés összetevős süti, amely hagyja a frissen megérett őszi szilvát érvényesülni: igazi kis csábítás.
Egész évben erre vártunk!
Sok munkát ad a szüret, rengeteg dolgot kell ilyenkor összehangolni, hogy minden gördülékenyen menjen. A Balaton mellett gazdálkodó Bujdosó Feri most elmeséli, hogy néz ki egy napjuk az év számunkra legfontosabb időszakában. Elsőre egy idilli kép tárul elénk, de ha belegondolunk, irdatlan kemény munka áll mögötte.
Van új a cukkini alatt
Kudarcot vallottak a béketárgyalások, a reszelő újból támadásokat indít... A cukkini amíg és ahogy tudja tartja magát, ám még mindig vannak tartalékai. Íme egy példa Steffel Csabától.
Mikromérgek és klímaváltozás
Táplálkozásunk egyik alapvető nyersanyagát a gabonák adják, a felmelegedő éghajlat kapcsán azonban felmerül a kérdés, hogy milyen káros hatások érhetik a gabonatermésünket és a szervezetünket. A Laboratorium.hu Ésszel a kosárba! cikksorozatában a mikotoxinokkal foglalkozik. Mire kell figyelni a vásárláskor?
Picasso egyenesen imádta - itt a videó is!
Sen jälken vaivataan, Sen jälken vaivataan! Vagyis S azután csak gyúrjuk, Csak gyúrjuk! – énekelte Sirkkka, a finn dizőz 1978 kultikus filmjében, a Picasso kalandjaiban. Ez jutott eszembe, amikor a minap a finn uniós elnökségről készítettem egy összeállítást. A cipóban sült hal így vált világhíressé, mígnem 2002-ben a Kalakukkot felvették az Európai Unió régiók szerinti hagyományos termékeinek listájára. Eredetileg Savolax tartományból származik, kemencében sütötték úgy 5-7 órán át, és ezalatt a szálkák is teljesen megpuhultak!
Olaszos vegán gombás, petrezselymes tészta
Peller Anna és a férje, Lukács Miki legutóbb Olaszországban jártak, ahol nemcsak a mediterrán életérzés vette le őket a lábukról. Gasztroélményeikből inspirálódva, itthon el is készítették a tökéletes mását azoknak az ételkülönlegességeknek, amelyek az örök nyarat és a napsütötte tengerpartot idézik. Anna verhetetlen tésztája következik.
Paradicsomleves, úgy magyarosan
Betűtésztával adták régen a menzán ezt a remekművet. Az én anyukám viszont mindig rizst főzött bele. Az első vicces volt, a második meg finom. Itt az én variációm!
Halleves Finnországból
Sokan állítják, hogy a finnek halat esznek hallal. Ez persze nem igaz, de mellesleg azért olyan egészségesek, mert valóban sok halat esznek – állítják az orvosok. Nos, ennek jegyében osztom meg veletek finn barátaim remek különlegességét, azaz a kalakeittot! … Azután menjünk szaunázni!
Házi szilvadzsem a lőrinci nagyimtól
A nagyi mindig azt mondta, hogy a legnagyobb lábos kell a művelethez. Egyszerre, csak maximum 2 kg szilvából készítsük, mert akkor gyorsan felforr, és nem kell órákat mellette állni! Ehhez egy 4-5 literes lábas pont jó. Rém egyszerű, majd meglátod! Csak rum legyen elég!
Lukács Miki olaszos tésztája garnélásan
Tíz éve megbonthatatlan az összhang Peller Anna és a férje, Lukács Miki között. Csupán egyetlen helyen nem igaz ez rájuk, ha egyszerre tartózkodnak a konyhában. Mindketten nagydumások főzés közben is, és mivel két dudás nem fér meg egy csárdában, többnyire inkább külön-külön főznek. A halakban és a tengeri herkentyűk elkészítésében Miki az ász, íme, az ő receptje!
Füstölt makrélás szendvicskrém
Gyönyörű , illatos füstölt makrélát vettem de nagyon nagy volt, így az egyik feléből szendvicskrémet készítettem, ami igazi fehérjebomba lett , a másik feléből előételek készülnek majd… Ez történt Pammer Lívia konyhájában.
Fokhagymás kenyér
Északi rokonaink is híresek a takarékos konyha vezetéséről. Semmit nem dobnak ki, mindennek helye van. A megszikkadt kenyérből is kihozzák a legjobbat. Finn barátaimtól ezt a remek ötletet vettem át. Ezt kínálták a kerti grillezett kolbászkákhoz csakúgy mint a tartalmasabb levesekhez. Kézügyességet nem igényel, és bátran villoghatsz vele a barátok előtt is!
Tiszteletem a grazi nagymamának!
Takarékosságáról – is – ismert a nagyszerű osztrák konyha. Soha nem dobtak ki semmit, hisz a természet kincseit mindig meg kellett becsülni a hegyek között. Sváb származású barátnőm még a nagymamájától tanulta ezt a remek receptet, és most nekünk is elkészítette. Nem tudtam betelni vele! Az alapja a nálunk is ismert, pl. a szilvásgombóchoz használt krumplis tészta. A sonkához semmilyen fűszer nem kell!
Olívaolajon sült vadlazac steak színes friss zöldségekkel, őrségi tökmagolajjal
Igazodva a család kéréséhez, kalóriaszegény étel készült. Egyre gyakrabban kerül az asztalra halféle, most egy natúron sült bőrös vadlazacsteak köré fontam a szálakat.
Több mint 100 kalandos borút a Zöldveltelinitől a Rizlingig
Régi bortermelő hagyományokra támaszkodnak az alsó-ausztriai borászok, miközben az innováció útját járják. Jól ismerik a vidék kitűnő termőtalaját, mely leginkább a Zöldveltelini, a Rajnai Rizling, a Fehér Burgundi és a Chardonnay fajtáinak kedvez, de termelnek Piros Veltelinit, Rothgipflert és Zirfandlit is, melyek a heurigerekben, azaz a helyi, hagyományos borozókban ízlenek a legjobban. Ismerkedjünk meg Alsó-Ausztria varázslatos tájaival, vendégszeretetével, és persze a 24 Borősz néhány programjával.
Rakottas melegszendvics Csabától
Pofonegyszerűen oldottam meg a vacsimat, ami olyan jól sikerült, hogy muszáj megosztanom. Lényegében recept sincs hozzá hisz' mindenki olyan mennyiségekkel készíti el (ha kipróbálja) ami számára megfelelő, de azért túlzásokban ne essünk, mert nem biztos, hogy a több, a jobb!
Megnyaljuk mind a tízet!
Soha nem volt még annyi food truck egy helyen az Magyarországon, mint az idei Nemzetközi Street Food Fesztiválon. Szeptember 21-én és 22-én majd 80 kocsi települ ki az Andrássy-ra, az Operától a Bajcsi-Zsinlinszky útig, hogy 14 ország konyháját mutassa be a közönségnek.
Nem hétköznapi hentestokány
Attól nem hétköznapi, hogy nem én készítettem, hanem a barátnőm. Mellesleg, remekül és nagyon praktikusan főz! Ráadásul ilyen hűvösben kifejezetten jól esik az ember lelkének ez a melegség, szaftos, finomság! Egy óra alatt kész az egész, és másnap csak melegíteni kell!
Négyborsos lazacfilé
Ma egy egyszerű ám annál finomabb lazacos fogás kerül a terítékre. A só mellett négyféle bors pikáns egyvelege teszi ezt az ételt igazán ízessé, a hozzá készült friss zöldfűszeres mártogatós pedig aromás kiegészítője lett. Pammer Livi megint csodát alkotott!
Áfonya és levendula, avagy nemrég találkoztunk!
Nem olyan rég találkoztam egy joghurt ízesítésében az áfonya és levendula párossal. Magyar termék volt, ezért Steffel Csaba egy nagy lájkot küld a gyártóknak. Pusztán csak akkora hatással volt rá, hogy a dicséret mellett, a következő édességgel ünnepli a pompás duót!
Vasárnapi meglepi a nagyitól
Imádott unokáinak mindenben kedvébe járt az én drága nagyim. Láss csudát, mindenből, ami a kertben termett krémet, habot is tudott készíteni - az összes többi nyaraló gyerek irigységére, de azért persze ők is kaptak belőle, hisze a nagyi rájuk is számított... Ez egy különlegesség, de nem igényel különleges gasztrovénát! Te is lenyűgözheted a gyerekeket!
Koccintsunk a sógorokkal!
Kulináris kalandok, borkóstolók, túrák és mulatságok a Zöldveltelini és a Rizling nyomában. Egészen novemberig varázslatos időszak köszönt be Alsó-Ausztriába. A helyiek több ezer turistával közösen a bort és a gasztronómiát ünneplik. Kerékpárral vagy túrabakancsban is látogatható a 8 borvidéket magába foglaló őszi rendezvénysorozat, az ún. Weinherbst. Most mutatok néhány tippet!
Sajttorta málnazselével, sós karamellel Pammer Livitől
Olyan régóta motoszkált már a fejemben a sajttorta, hogy muszáj volt végre elkészítenem. Gyors desszert, csak azt kell kivárni, hogy a hűtőben megdermedjen, és már tálalható is. Először úgy gondoltam, hogy csak sós karamell lesz a kiegészítője, de aztán került bele egy vékony csík málnazselé… jó döntésnek bizonyult!