GASZTRO

Meghökkentő rántott kelkáposzta
Méltatlanul mellőzött növényünk a kelkáposzta, pedig ilyenkor, télen nagyon jól jön, hiszen jól tárolható. Ez recept egy kis ötlet azoknak, akiknél a család csak rántott húst eszik rántott hússal. Pedig azon túl is van éltet! Sőt! A kelkáposztában sok a fehérje, a mindenféle ásványi anyag, a C-, és a B-vitaminok. És tudjuk, a változatosság gyönyörködtet!

Mandulás farsangi meglepi anyukám recepteskönyvéből
Farsangkor farsangi szelet dukál. Ez nálunk mindig így volt, és a mamám szívesen sütötte ezt a csodát. Már csak azért is, mert édasapám imádja a mandulát. Úgy tudom, hogy eredendően a nagymamám specialitása volt, de sajnos erre már soha nem derülhet fény. A lényeg, hogy ez egy eredeti farsangi szelet a családban! Feltétlenül próbáljátok ki!

Citrommártásos sült tintahallal brillíroznak az elfoglalt háziasszonyok
Van úgy, hogy rohanunk egész nap, és már hazafelé filózunk azon, mi is lesz a vacsi... No, ez pont egy ilyen estére szóló fogás. Igen, legyen a fagyasztóban mindig egy-két félkész cucc, amiből el lehet indulni. Citromnak is lennie kell, főként egy influenzás, meghűléses szezonban. A fogás innentől szinte adott!...

Nem kell félnünk a paprikától
Iidén Enrico Crippa, a három Michelin-csillagos Piazza Duomo étterem séfje vezette a Dining Guide étteremteszteléseit. A mester a múlt héten látogatta meg a legjobb hazai éttermeket. A nemzetközi szaktekintélyt meglepte a magyar topéttermek szervizeinek magas színvonala, és elvarázsolta a magyar paprika íze. Hangsúlyozta továbbá, hogy nem szabad szégyellnünk a hagyományainkat, sőt ideje lenne büszkének lennünk rá.

Juhtúró és krumpli az esti bújós énemhez
Valami melegségre vágyik az ember ebben a hóban, akár egyedül, akár barátaival vagy párjával néz ki az ablakon. Na, ez egy olyan gyors finomság, ami pillanatok alatt laktat, és jó kedvre hangol. Egy finom tea vagy egy pohár sör jól fog jönni hozzá - már a krumplipucoláskpor is!

Káposztás virslim a farsangi bulimra
Vékony csíkokra vágni a káposztát. Na, ez a legbonyolultabb ebben a receptben. A többi gyerekjáték, ráadásul gyors, laktató, és hozzátenném, hogy háziasszonykímélő bulivacsi. Így magában, vagy friss kenyérrel is remek! Mellesleg tudtad, hogy a káposzta egybként is szerelmes a virslibe? Jó bulizást!

Mellbedobással győzött a húsleves, a gulyás a kanyarban sincs
Köztudottan leveses nép a magyar, ráadásul a többi kultúrához képest meglepően sokféle ízvilágban és variációban készítünk forrón kanalazható előételeket. Az egyik legismertebb ételrendelő portál felmérése alapján a legnépszerűbb leves a húsleves, ami önmagában nem meglepő, hiszen ki ne akarná a hétköznapi munkarutin közben felidézni a vasárnapi családi ebédek nosztalgiáját? A második helyezést a bableves érte el (a babgulyás népszerűbb, mint a Jókai-féle verzió), a bronzérmet pedig meglepő módon a hideg gyümölcsleves érdemelte ki.
Kiloptuk a házipatikából: köménymagleves
Erre mondta a nagyi, hogy az égzengésre is jó. A köménymag jó az emésztési panaszokra, a hasfájásra, a hasmenésre, a puffadás ellen, sőt a kismamák reggeli rosszullétére is ezt javasolják. Áldott hatásait már a Biblia is említi, de Európában csak a XIII. században terjedt el. Annyira érdekesen fanyar az íze, hogy más fűszerekkel ritkán kombinálják. Egy biztos, a Távol-Keleten és Észak-Afrikában honos növény fényes karriert futott be az európai házipatikákban.

Gánica, avagy a dögös dödölle
Akár hiszitek, akár nem, a gánica egy román eredetű, kukoricakásából készült étel. Nálunk Salgótarján környékén, illetve Somogyban ismert. Az utóbbiban dödölle néven. Készülhet krumpliból, árpa- vagy kukoricalisztből, a lényeg, a hagymás szaggatás. Létezik és sós édes variáció is, én most a lehető legegyszerűbb verziót mutatom! Télvíz idején nagyon jó vacsora!

Egyszerű currys lencselevesem
Őrült karriert futott be a lencse az Életforma és az Otthon Főzök oldalán az elmúlt hónapban. Gondoltam, most megfejelem egy kicsit különlegesebb recepttel. A curry rendszerint a távol-keleti konyhát idézi, és a lencsetermelő országok közül is India az élmezőnybe tartozik. Vegyük úgy, hogy most egy egzotikum jön!
Parasztkrumpli franciásan
Mindig kéznél van. Ezt mondják a krumplira, és valójában igaz is nálunk. Akár garnérung, akár maga a főétel, mindig megállj a lábán. Ez a pár falat bárhol megállná a helyét, de szerencsére mi ennél igényesebbek vagyunk! Ha csak megsóznánk a krumplit a sütés után, már az is páratlan lenne, de így, egyenesen mennyei!
Nagyi borkínáló mézes sütije
Rendkívül jól értettek a nagymamák az elálló ételek készítéséhez annak ellenére, hogy sok segítségük nem volt. Azt gondolom, hogy ebben rohanó, stresszes világban nem árt elsajátítani ezeket a pompás recepteket, hiszen nincs időnk mindig valami újat kreállni egy váratlan barát érkezésekor. Milyen egyszerű például ezt a sütit előkapni, egy pohár bort önten, és egy jót beszélgetni.
Gyors újévi sült a legelfoglaltabb háziasszonyoknak
Akkor is tudsz isteni sülthúst készíteni, ha semmire nem érsz rá, de van egy mikród. Ezt a konyhai kütyüt lehet szídni, lehet dícsérni, de bizony óriási segítség! Zamatos benne a sülthús, de ha lefagyasztod a karajt, gyönyörű és ínycsiklandozó lesz a reggeliző asztalon vagy az uzsonnás szendvicsben is. Egyébként nem kell ehhez újév! Mindig bevethető!
Darázsfészekbe nyúltunk
Télen szívesen eszünk egy-egy jó kis tartalmasabb levest. Egy tál gulyással lencse- vagy bablevessel már el is telik a gyomrunk, de azért még jó lenne valami kis nasi, valami kis ínyencség. Na, ilyenkor szoktam összedobni egy jó kis darázsfészket! Valami mennyei nagyikám klasszikus konyhájából.
A három S ízlett legjobban 2018-ban
Sültek, sütik, savanyúságok vezetik az Életforma Otthon főzök rovatának sikerlistáját! Mutatom azt a sort, amelyik a legjobban tetszett Nektek tavaly. Lehet, hogy egyiket-másikat én is elkészítem újra. Még csak most értek véget az ünnepek, de a lsitát látva máris kedvem támadt újra kipenderülni imádott konyhámba. Jó is lesz, ha előre gondolkodunk, hiszem mindjárt is a farsang!
Lencseimádó cinkotai barátnőm újévi fasírtja
Lencsebaba szemű barátnőm, Zsuzsi minden újévre kitalál valami nagyon finomat. Most beújított, és a sok-sok szerencsehozó leves után előállt ezzel a fasírttal. Annyira jól sikerült, hogy én például mindenféle köret nélkül ettem! Mellesleg karcsúsító menü! Győződj meg róla!
Szerencsehozó tőkehalam sörtésztában
Szerencshozónak számít szilveszterkor a hal is! A tőkehal, a ponty és a hering a legalkalmasabb ilyenkor az imádatra. A legtöbb országban azt mondják, ahány pikkely, annyi pénzérme hull majd a családra. Ez egy olyan recept, amit több változatban egész Nyuga-Európában sokan ismernek, és Te is gyorsan összedobhatod még a buli előtt! Legszívesebben sört ajánlanék hozzá, de ilyenkor ugyebár azt iszik, mindenki, amit szeret. Ha valaki pezsgőzik, annak azt üzenem, ne felejtsen el egy kicsit a padlóra is önteni. Ha így tesz, a hagyomány szerint jövőre dőlni fog a pénz!
Pohárfenekére néztek a nébihesek
Minden vizsgált édes magyar pezsgő átment a NÉBIH szigorú vizsgáján. Csupán egy kapott megrovást jelölési hiba miatt. A Szupermenta program szakemberei 32 különböző alkoholos italt ellenőriztek. Laboratóriumban vizsgálták – többek között – a pezsgők alkohol-, cukor- és sav-, illetve széndioxid-tartalmát, valamint ellenőrizték azok jelölését is.
Szilveszteri csúcs a bőrös malacka
Tudjuk, a malac kitúrja a szerencsénket, ezért kell újévkor egy ilyen finomságot sütni. Volt olyan barátom, aki már azt is szerencsének tartotta, ha sikerült időre megsütni a csodás karajt. Azért adom tehát most közre ezt a remek, hagyományos receptet, hogy Ti ne járjatok így, és időben elkezdjétek, és tálaljátok anélkül, hogy megütne a guta! BUÉK!
Feri bácsi szilveszteri lencselevese
Úgy tartozik a lencse az újévhez, mint halászlé a karácsonyhoz. Nos, bár jó kis babona, hogy aki lencsét eszik újévkor, annak sok pénze lesz, és senki nem hiszi el, de aki csak teheti, lencsét eszik valamilyen formában. Annyi bizonyos, ha gazdagok nem is, de egészségesek biztosan leszünk. Igaz, nem éppen fogyókúrás ez a leves, de a szója után biztosan az egyik legbőségesebb növényi fehérjeforrás. És, hogy ki Feri bácsi. Apósom, akinél senki nem értett jobban a füstölt húsokhoz, és most biztosan büszke lenne rám.
Tudnak élni a francia nők
A francia nők nem híznak címmel írt új könyvet Mireille Guiliano, és ami azonnal New York Times bestsellerlistájának 1. helyére került. Az írónő ezúttal górcső alá veszi a franciák osztriga iránti vonzalmát. Megismerhetjük az osztrigát begyűjtő, és feltálaló figurákat, valamint azokat a nyomós érveket, amelyek alapján mindnyájunknak élveznünk kellene ezt a csemegét.
Ezért kell most a Balcsira menni
Ilyenkor is sok minden történik a Balatonon, erről az itteni pincészetek, éttermek és más vállalkozások gondoskodnak. Noha mindig szívesen megyünk bármilyen rendezvényre az országban, sokkal jobban szeretnénk, ha ide, hozzánk jönnének el az emberek, még télen is - írja az ismert pincészet vezetője Bujdosó Feri honlapján. Nézzünk körül mi is!
Mennyei paradicsomos mozzarella Márti konyhájából
Elég volt a karácsonyi traktából, a rengeteg sütiből? Kéne valami más, valami üdítő? Nos, ez egy pompás saláta, vagy előétel, vagy inkább este, a tévénézés közben vacsinak egy kis barna kenyérrel. Ha még nem próbáltad, ne tétovázz, mert igazán jobbnak érzed majd a pocakodat, magadat, és még az olasz konyha ízvilágának is átadhatod magad. Én így csinálom, és javaslom, hogy ha összrektad, tedd be egy órára a hűtőbe! Minden összér! Nem árthat egy korty könnyű vörösbor sem!
Lőrinci nagyim szilveszteri süteménye
Túl sok pepecselés nincs, gyorsan kész, és szilveszterig biztosan kitart, hacsak a család addig nem jár rá! Sőt, minél többet éri a lekvár, annál puhább lesz. Tudom, karácsony után mindenki tele van édességgel, de javaslom, hogy ehhez már a napokban láss hozzá, mert ki akar szilveszterkor is folyton a konyhában állni? - legalább is Nusi néni, a nagymamám mindig ezt mondta! Osztom nézetét!
Vörösboros szarvascomb dödöllével
Fejedelmi falatokat továbbítok Nektek. A szarvas önmagában csodálatos alapanyag, hát még zalai módon felturbózva! Sztana Ferenc, a legismertebb zalacsányi séf ezt ajánlja az ünnepi asztalotokra!
Gesztenyével töltött hosszúcomb Gabitól
Dossó Gabi már elárulta a tökéletes sült pulyka titkos fortélyait, most pedig jöjjön egy kedvence, ami igazán klasszikus karácsonyi étek! Ajánlom, nyersen is kóstold meg a tölteléket, hogy valóban ízletes legyen!
Stollen kalács Zalacsányból
Itt az utolsó pillanat, de talán ez a süti még belefér! Ha még nincs ötleted az ünnepi menüre, használd bátran Sztana Ferenc, az egyik ismert zalacsányi hotel séfjének ajánlatát – belecsempészve Zala ízeit is.
Anyu karácsonyi mákos gubája
Édesanya minden december 24-én délben mákos gubát készített. Mi, gyerekek meg egyenesen imádtuk! Gyors, könnyű fogás a háziasszonynak is, különösen, amikor már mindenki az ünnepi vacsorára készül. Szóval nagyon fincsi, ráadásul nagyon egészséges! A hölgyeknek amúgy is ajánlom a mák miatt! Ez az ici-pici fekete kis mákszem a legnagyobb doktora a csontképzésnek! És ez nem vicc! Ünnepeljünk tehát a mákkal!
Így szeret egymásba a tokaji és a zserbó
Bár a zserbó eredete kapcsán több elmélet is létezik, a legtöbben Gerbeaud Emilhez, a svájci származású cukrász- és csokoládékészítő mesterhez kötik megalkotását, aki 1884-ben érkezett Magyarországra, hogy betársuljon egy, a mai Vörösmarty téren álló kávéházba. Az omlós tésztalapok közé baracklekvár és diós töltelék kerül, majd a tetejére csokoládé. Kandikó Éva barátnőm tuti receptjét olvashatjátok! És ne feljtsetek el hozzá tokajit kínálni! Megmutatom, milyet!
Gyömbéres édesburgonya krémleves pirított tigrisrákkal
Ha még nincs ötleted az ünnepi menüre, használd bátran Sztana Ferenc, az egyik ismert zalacsányi szálloda séfjének ajánlatát – belecsempészve Zala ízeit is.
Az eredeti fondant szaloncukor
Jókai igazi nyelvújítóként szalonczukkedlinek nevezte el a szaloncukor ősét, vagyis a karácsonyfaállítás divatjával egyre terjedt annak díszítése is az ezernyolcszázas évek közepétől Magyarországon. Hegyes József A legújabb házi cukrászat című, 1891-ben megjelent könyvében már 17 féle szaloncukor elkészítését jegyezte le - egyebek közt - creme bonbone-ok, pictácz szukorkák néven. Még ugyanebben az évben Kugler Géza Legújabb nagy házi cukrászat című könyvében ugyancsak 17 receptet adott közre. A szaloncukor ősét, a fondant-cukrot, ami túltelített cukoroldatból felfőzéssel készült, puha, kikristályosított masszát jelent, a franciák már a XIV. században ismerték. Német közvetítéssel jutott el hozzánk, és lett igazi hungarikum.
Lengyel, magyar, két jó barát
Tudjuk a tokaji aszúról, hogy ünnepi bor. Ha pedig van alkalom, amelyhez tökéletesen passzol, az kétségkívül a karácsony. Nemcsak egyedisége és magas minősége miatt igaz ez, hanem az étel-bor párosítás révén is, hiszen ha belegondolunk, ünnepi süteményeink tele vannak aszalt gyümölcsökkel, lekvárral, mézzel, és tökéletesen illenek ehhez a bortípushoz. Éljen a lengyel származású bejgli és a magyar tokaji megbonthatatlan barátsága!
Karácsonyi mediterrán kagylóleves
Dubrovnikban kóstoltam először ezt a remek levest. Úgy gondolom, hogy karácsony közeledtével ez is egy kis különlegesség lehet a hétköznapokban. Szerencsére ma már nemcsak friss, hanem fagysztott fekete kagylót is lehet nálunk vásárolni, és a jó hírem az, hogy abból is nagyon finom lesz! Próbáld ki, ha szereted a tegnger gyümölcseit, vagy csak szeretnél egy különlegességet tálalni a barátaidnak! Nagy meglepetés lesz!
Adventi hangulat: a sógorék kitalálták, mi meg felturbóztuk
Mint sok más édesség, a puszedlik is osztrák közvetítéssel érkeztek hozzánk, majd váltak a 20. századra nemcsak itthon, de az egész közép-kelet-európai régióban az adventi időszak meghatározó süteményévé. Kandikó Éva háziasszonyként pedig roppant módon megbecsüli, hogy egyszerűen és gyorsan készíthető. Ez ünnepek táján bizony nagy előny! Ehhez csak segít egy korty aszú!
Házi szaloncukrom marcipánból
Barátnőm minden karácsonykor saját készítésű szalocukrokkal díszíti a fáját, illetve az ajándékait. Megirigyeltem, mert láttam, hogy mindenki mennyire megörül a saját készítésű ajándéknak. Elkértem a receptet, és most meg is osztom Veletek! Ilik is megtanulnunk, elvégre a szaloncukor magyar találmány, sőt HUNGARIKUM!
Rohanó hölgyek konyhabibliája
Megjelent Kárai Dávid, az ízHUSZÁR magazin alapító szerzőjének legújabb könyve, amelyben a mindennapi főzés népszerűsítését tűzte ki céljául. A #HÁZIKOSZT – Az otthonfőzés művészete több mint 75 új és klasszikus recepttel kínál megoldásokat olyan élethelyzetekre, amelyekkel nap mint nap szembesülünk.
Karácsonyi örök szerelem: mézeskalács aszúval
Íme, az ősi gyökerekkel rendelkező mézeskalács! Az ókori görögök misztikus erőt tulajdonítottak a méznek, ami átsugárzott a felhasználásával készült tésztaételekre is: Püthagorasz a legenda szerint állat formájú mézeskaláccsal áldozott valódi állat helyett az isteneknek. A különböző formákat kiszaggatni, és díszíteni igazi családi program. Biztosan jól jön majd hozzá egy korty tokaji is!
Karácsonyi asztalom céklakrémlevese
Imádom a céklát, de nemcsak azért, mert tele van antioxidánsokkal, magnéziummal, vassal, kalciummal, segít a rák megelőzésében, méregtelenítő és zsírégető hatása is van, hanem mert olyan bíbor színe van, hogy nem tudom levenni róla a szemem! Ezért is került a karácsonyi asztalra nálunk! Ráadásul gyors és olcsó is!
A felséges kelkáposzta, és az ő levese
Gyönyörűek, rózsaként nyílnak szét laza leveli. Ez a kelkáposzta. Érdekessége, hogy sok benne a fehérje, és az ásványi anyag, a C-, B1- és B2-vitamin-tartalma pedig megközelíti a fejes káposztáét. Ráadásul sokáig el is áll. Na, akkor nézzünk belőle egy levest! Turbózhatod, ha átturmixolod, és pirított kenyérkockával vagy mondjuk Vulcano chipsszel tálalahatod. Mennyei!
Nem csinálódik, hanem születik - ilyen az igazán jó bor
Frissen erjedt borok, buborékok, ünnepi hangulat, sok-sok jó kedélyű, borászttal foglalkozó ember egy kupacban - másodszor rendezett nagyon jól sikerült sajtóbemutatót Budapesten az év új boraiból a Dél-Balatoni borvidéknek a Wineglassn Sajtóklub. Ezúttal a Kaluzál téri vásárcsarnok egyik étterme adott otthont a kóstolónak. Nemcsak a könnyedebb, már lepalackozott friss borokat ízlehettük meg, hanem a későbbi, úgynevezett nagy borok - idézőjelben - bébi formáját is is megkóstolhattuk.
Mustáros sertéskaraj Márti barátnőjének asztaláról
Ezt a receptet egy kedves televíziós riporter barátnőmtől kaptam, akihez a minap csak úgy beszaladtam. Aznap náluk ez volt a vacsora. Miközben elkészült vele, egy kellemes traccspartival "megváltottuk a világot". Közben megjött a férj, és bizony hármasban szépen meg is ettük ezt a finomságot. Ez olyan gyorsan sikerült, hogy akkor már nem volt idő fényképezni... Bocsi!...
Roosvelt süteménye az emberi jogok napján
Idén ünnepelte 70. születésnapját az ENSZ által 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. A dokumentum elkészítését Eleanor Roosevelt amerikai first lady irányította. A születésnap alkalmából készítették el azt a süteményt, amelyet Eleanor Roosevelt is gyakorta sütött az elnöknek. Az édességet megállókban szolgálták fel a buszokra várakozóknak.
Egy klasszikus édesség a tokajihoz az Aszú Világnapján
Gyertyafény, meleg pléd és a gyerekkorunkat idéző ünnepi sütemények – az év különleges, felejthetetlen pillanatai. Ha mindezt egy pohár borral kísérnénk, miért is ne lenne az pont Takaji Aszú? Koccintsunk tehát aszúval, és örökítsük meg a #KoccinsAszuval hastage segítségével, hogy mások is ünnepi hangulatba kerüljenek ezen a remek napon! Ja, és együnk hozzá egy kis birsalmasajtot! Kandikó Éva barátnőm receptjét ajánlom figyelmetekbe!
Jó a bor mindenkor, hajnalkor, éjfélkor
Így szól a magyar népdal, és tegyük hozzá, különösen igaz ez a tokaji aszúra! Köszöntsük tehát a karácsonyi ünnepek előtt a királyok borát azért is, mert december 10-én önnepeljük az Aszú Világnapját! Ebből az alkalomból ismerjétek meg az Oremus szőlőbirtokot egy különleges tudású borász segítségével. Ha pedig advent idején vagy az ünnepek alatt abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy tokaji aszú kerül a poharadba, használd a #KoccintsAszuval hastaget, hogy megoszthasd az élményt!
Sodrófás rétes
Alapja az élesztő nélküli leveles tészta. Sokan kérdeztétek, hogyan készül. Könnyű tészta, ami nem szárad ki hamar, Max szerint könnyebb vele dolgozni. A blogszerző gyakorlatból tudja, nagy előnye hogy hamarabb elkészül vele, mintha normál, húzott (házi rétest) készítene. Viszont a bolti, gyári rétes tésztánál sokkal finomabb. Ez a tészta jól használható töltött tészta kosárkák készítéséhez, vagy mint ebben a receptben is, krémes töltelékkel való felhasználáshoz.
Mazsolás csíkos kalács az ünnepekre is
Már nagyon vágyott Pammer Lívia egy puha, foszlós, kakaós kalácsra reggelire egy kis vajjal, mézzel és tejeskávéval. A gondolatot tett követte, az eredmény pedig pontosan olyan lett amit elképzelt. Egy apró hiba azonban belecsúszott, másnap reggelire a kalácsból már csak morzsa maradt...
Télapóváró kosárkák
Volt nálunk egy baráti beszélgetős este - írja Max. Kóstoltunk finom borokat, ettünk néhány kanapét, és beszélgettünk. Mindenképen olyan ételt kellett készíteni, amit csak az asztalra kell tenni és fogysztani. A (egyik) kiválasztott: a leveles tészta kosárka. Jól variálható, és elrejthető benne bármilyen maradék a hűtőböl. Ez a recept a Mikulásvárásra is nagyon alkalmas! Feltétlenül próbáld ki!
Télapó kedvence, ezt tedd ki az ablakba
Remélem, már mindenki kipucolta a cipőcskéjét, és felkészült az éjszakára! Kémeim jelentették, hogy a Télapó már elindult Lappföldről, hiszen minden JÓ gyerekhez időben szeretne eljutni. Van, ahová szánon érkezik, máshol a kandallóban landon, megint máshol az ablakon kopogtat... vagy nem. Minden esetre a kedves vendéget illik fogadni, ha már egy éven át azon dolgozott, hogy meglepjen minket! Itt egy remek ötlet!