GASZTRO

A majdnem kínai csirkecomb
Azért majdnem, mert honosítottuk. Vidéken nehéz a különleges élelmiszerek beszerzése. Nincs ám kulináris, gyarmati különlegességek háza, meg keleti áruk boltja. Sőt még a gazdaságos nemzetek konyhája is olyan rövid, mint egy bevásárló kocsi. Van rajta 2 féle pancake por, indiai fűszerkeverék 5 féle, görög szölőlevél konzerv, és juharszirup. A kínai felsőfok a kacsás-tésztás instant leves. Így született meg a piros- aranyos-szezámmagos csirkecomb filé Max konyhájában.

A Jani, az Ördöngős nyúl meg a hatlövetű bor + egy video
Mese, mese mátka, pillangós batárba - Móra Ferenc után szabadon -, volt egyszer egy borász és egy grafikus. Összedugták a fejüket, hogy miként is kaphatna új köntöst néhány palack. Adott volt a jó bor, az Ördöngős nyúl, az ufó, a kőfejtő, az utazó gepárd, a Zebra Zuzu és az öteltekből, a barátságból megszületett a Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok új címkecsládja..., ami mellesleg a régi folytatása.

Porchetta Pammer Livi konyhájából
Életemben először az olaszországi San Gimignanoban volt szerencsém kóstolni ezt a fantasztikus ételt. Frissen sült bagettbe jó vékonyan ám, gazdagon halmozta bele a séf a frissen sült fűszeres húst, egy kevés ropogós bőrrel. Pammer Livi már akkor tudta, hogy ezt a finomságot ő is elkészíti. Eredetileg malacból készítik, az egészet kicsontozzák majd alaposan befűszerezik, akár a közepébe is tesznek egy nemes húsrészt, és szorosan feltekerik. Nagyon lassan és hosszú időn keresztül sül omlósra, puhára. A fűszerek átjárják az egészet, így minden falatnál érezhető a friss fűszerek zamata.

Magas osztrák férfi felemás cipőben
Gombóc Artúr biztosra venné, hogy megérkezett a paradicsomba, ha betoppanna a stájer Riegensburg csokimanufaktúrájába. Több száz féle csokit lehet megkóstolni a Zotter családnál, és közben megismerhetjük az édesség elkészítését a kakaóbabtól egészen a csomagolásig. Valójában olyan, mintha épült volna egy szuper csokiüzem, de úgy, hogy az egészet egy édes show vesz körül. Az építészettől a csokipapírig egy stílusú megjelenés, grafika, egyszerűen egy édes kavalkád a natúr csokitól a havasi gyopároson át a szusis vagy baconösig. És ha nem találsz megfelelőt, csak mondd el a kívánságod, és 35 perc alatt kész!

Klári féle nagyon gyors szilvásgombóc o, o, o, ó...
Itt-ott a piacon még lehet kapni szilvát, de ha nem, vegyél mélyhűtöttet. Azt is nagyon jó lesz. Ez a gombóc egy turbós változat, ahogy egyik unokatestvérünk, Klárika készíti. Ügyes, nem kell hozzá a krumplival bajlódni. Ugorjunk neki!

Serpenyő nem marad szárazon
Népszerű ételek, gyorsan elkészíthető finomságok, konyhai trükkök, érdekességek és vidám hangulat. Így lehetne összefoglalni a LiChi TV legújabb, október 22-én induló műsorát, melyben egy legendás páros, Kovács Lázár és Kaszás Géza tér vissza a konyhába.

Sörözés közben Mozartot hallgatni: disznó egy élet
Napozóterasz, tusoló, vakarógép, gabonamenü várja a stájerországi Auersbach bei Feldbachban a malacokat. A sonkamanufaktúra minden lakóját a szó szoros értelmében kényeztetik, hogy azután pompás sonka legyen belőlük. Ott semmi sem vész kárba. Nincs a sertésnek olyan porcikája, amit ne hasznosítanának. Bámulatos a gasztronómiai kínálat, az ottani étteremben mindent meg is kóstolhatsz helyi borokkal, szörpökkel leöblítve. Remek kirándulás a határól pár kilométerre!

Egyszerű falusi bablevesem az indiánoktól
Fehér, fekete, tarka - és ez mind bab, vagy másnéven paszuly. Tápértéte óriási, fehérjetartalma tízszer nagyobb, mint a krumplié. Az indiánok már ötezer éve termesztették, és akkor jött a globalizáció, a hódítók hajóin ripsz és ropsz az 1530-as években megérkezett Európába is hódító útjára. Ennyit a történelemről, vágjunk bele az egyszerű magyar bableves elkészítésébe. Érdemes egyszerre nagyobb lábasban készíteni, hogy jobban kijöjjenek az ízek, a felesleget pedig egyszerűen lefagyaszthatod.

Mandulás-kakaós csiga a vasárnap délutáni kényeztetéshez
Szeretnél egy foszlós, langyos pihe-puha tésztájú kakaós csigát? Ha időm engedi bedagasztok egy finom, könnyed kelt tésztát. Leves vagy a délutáni kávé mellé kitűnő péksütemény. Egy kis darált mandulával megbolondítva szorosan egymás mellett sütve... Felcsigáztalak? Akkor most vágj bele - ezt ajánlja Pammer Livi!

Rablóhús helyett jackfruitnyárs! Jól hangzik?
Tökéletesen pótolja a húst a jackfruit konzerv, egy jó páccal vagy előkészítéssel végtelen számú ízesítéssel készíthetjük. Mi most egy nyársat fűztünk a felhasználásával, ami visszahozta a konyhánkba a nyári grillezések illatát, aromáját. Bulkshop azt mondja, ez egy gluténmentesen elkészíthető, vegán életmódba illeszthető főétel.
Májgaluska leves kacsamájból
Tudom, hogy egy háziasszonynak nem nagy truváj elkészíteni egy májgaluska levest, de én most veszítettem el a szüzességemet - legalábbis ezen a fronton - írja egri húsimádó barátunk. Mint hozzétette, régen tervezte már, hogy varázsol egy ilyen fogást, de valahogy mindig közbejött valami más. Most azonban egy szupermakretben megakadt a szeme a kacsaleveses dobozokon, amik a hűtőben várták az Ő hercegüket - amikből aztán gyorsan meg is vett kettőt. Először még csak kacsa alaplében gondolkodott, de kiderült, hogy van a dobozokban valamennyi máj is - úgyhogy nem csak alaplé, hanem egy répás májgaluska leves tette szebbé és finomabbá az őszüket.
Nyert a Szép kis mákvirág
Mákos céklatorta az év gyógynövényes, házi cukormentes tortája. Idén a legfinomabb és a legkreatívabb, gyógynövényes tortát is díjazták a Magyarország Cukormentes Tortája háziversenyen, melyet Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány szervez meg minden évben. A rangos zsűriben Lopes-Szabó Zsuzsa, a Györgytea ügyvezetője, Szabó Gyuri bácsi lánya is helyet foglalt, aki a cég különdíját Kunsági Gabriella hobbicukrásznak ítélte oda.
Lazacfilé színes cukkiniágyon, tormás ricottával
Pazar párosítás a lazac és a ricotta - állítja az őrülten jó éltelek tudója. Steffel Csaba szerint ez a gyors étel, jól összehangolva, nagyon finom. Egyetlen egy baj van vele..., ugyanilyen gyorsan el is fogy! A sóval pedig csínján kell bánni! A recptből mindjárt megtudod, hogy miért?
A világ legegyszerűbb rakott krumplija Mártitól
Annyira imádjuk, hogy sokszor még a vasárnapi ebéd királya is lehet. Ahogy összesülnek az ízek, és pirul a tetején a tejföl, az egészen mámorító! Az a lényeg, hogy kifejezetten erre a célra vegyél krumplit, amit én a piacon mindig meg is teszek. Uborka- vagy céklasaláta illik hozzá.
Őszibarackos-kéksajtos crostini
Krémes, ízletes kéksajt, az édes, de mégis fanyar barack, ami kívül már puha, de belül érezhetjük a gyümölcs húsának roppanását. Még találunk kemény, ízletes őszibarackot érdemes kipróbálni ezt az ízkombinációt. Nem kell nagyon érett kéksajt, mert az nagyon domináns lenne, inkább keressünk valami frissebbet. Max azt ígéri, hogy 10-15 perc alatt összedobod!
Falusi zúzapörköltem
Egy idős nénitől tanultam valamikor ezt a receptet Zagyvarékason. Margit néni azt vallotta, hogy egy üveg bornak mindig kell otthon lennie a kamrában. Lám, lám,. most is hasznát vettem! Valami remek a zúza szaftja egy kis borrral feljavítva!
Kolbászos-kukoricás csirkemell
Nna, ez tényleg villámgyors étel lett, időhiánnyal küszködőknek ideális, és még a diétádba is beilleszthető! Na, mit szóltok? Kell ma ennél jobb - kérdezi Pammer Lívia?
Ez így, ahogy van, tökéletes!
Kurkó Zsolt, a budapesti Sushi Sei étterem Sous chéfje nyerte a Washoku World Challenge európai versenyét Párizsban, így ő képviseli majd kontinensünket a tokiói döntőn 2019 elején.
Gyömbéres teában pácolt tojás az ünnepre
Egy nagyon finom, egyszerű és különleges pácolt tojást ajánlok figyelmetekbe abból az alkalomból, hogy ma van a tojás világnapja. A Nemzetközi Tojásszövetség 1999-ben hirdette meg minden év októberének második péntekére A TOJÁS VILÁGNAPJÁt. Több mint 30 tagországban ezzel hívják fel a tojás fontosságára a figyelmet. Aki tehát szereti a főtt tojást, annak ajánlja Max ezt a gyömbéres teafüves csodát. Ad hozzá egy kis pluszt, amitől kedvet kapunk kipróbálni más teákkal is. Hidegtálak, partik izgalmas szereplője lehet, tessék kipróbálni!
Leveles kelfőzelék marhahúspogácsával
A családban rajtam kívül nem nagyon rajonganak a kelkáposztáért, ezért ritkán főzök ebből az egyébként igen finom és egészséges zöldségféléből . Most egy reform főzelék készült kontaktgrillen sült marhahúspogácsával - írja Pammer Livi.
A Vezúv csirkéje
Egy világbarangolós tévéműsorban látta ezt a pompás kis csirkés ételt az őrülten jó ételek mestere. Mint az a nevéből is kitűnik, egy klasszikus olasz fogásról van, szó, amit – úgymond – magyarosított. Így került bele a császárszalonna. Van aki az oregánó mellé kakukkfüvet, illetve bazsalikomot is használ!
Dagasztás nélküli mditerrán kenyér Maxtól
Max konyhájából most ezt a vidót választottam. Mindenki szereti a jó kenyeret, de nem mindenki tudja jól meg is sütni. Akkor most tegyünk egy újabb próbát együtt!
Cukor nélküli szilvalekvár egyenesen a sütőből
Sokféle szilvát lehet látni, és venni a piacon. Mi az idén kétféléből készítettünk lekvárt, besztercei és stanley szilvából. Szorgalmasan készítettük, napról-napra, végül is 50 üveg lekvárunk lett. Reméljük kitart a télen, sokan bejelentkeztek rá. Mindkettő nagyon finom, édes, lágy, jól kenhető, de nekünk a staneyből készült kicsit jobban ízlik. A mellékelt képeken a bulkshop stanley befőzését láthatjátok.
Őszi tejszínes vadnyúlleves erdei gombákkal
Tartalmasabb, forró levesek kerülnek egri húsimádó bartáunk asztalára, amikor jönnek a hűvösebb, őszi napok. Ím ez erre egy remek példa! Hegyvári Zoltán talált a fagyasztónkban egy csontos vadnyúl-alkatrészt, amin sajna nem sok színhús van - viszont amiből tökéletes alaplevet vagy levest lehet készíteni. A fagyasztónkban a hús mellett volt még egy kilónyi erdei gomba keverék is, amit rögtön meg is feleztem - és ki is alakult a koncepció.
Sonkakrémleves Stájerországból, csak Nektek!
Valójában egy zöldséglevesről beszélünk, amiben egy-két szelet, nem füstölt, hanem pármai tipusú, vagyis szárított sonka kerül, amit Auersbachban készítenek óriási sikerrel. A tejszín és a schnidling szinte előírás, ám a marhachips rátördelve egyszerűen mennyei! Ez utóbbira kiszáradt sonkavégek is tökéletesek! Ne lepődj meg, ismételhető otthon is!
Szentgotthárdi tökös álom
Bámulatos ízvilággal dicsekszik az a pestó, amit a minap kóstolhattam egy turisztikai újságírótalálkozón, Szentgotthárd egyik legelegánsabb termálszállodájában. Aki odalátogat, máris ízelítőt kap a környékből! Mi másból is készülhetett volna a vendégváró alapja, mint az ősz slágeréből, a tökből! Ezt a kis finomságot minden szobába bekészítik. Jó a délutáni teához vagy a reggeli kávéhoz! Szerintem az otthoni, esti traccspartihoz vagy kártyázáshoz is egyszerűen remek! Persze, hogy elkértem nektek a Gotthard Therme séfjének receptjét! Fogadjátok szeretettel!
Zöldségleves hajdinapalacsintával
Ez egy egyszerűen elkészíthető, nem drága, vegánosított és gluténmentesített recept, amelynek az eredetijét egy osztrák ételspecialitásokat bemutató receptgyűjteményben olvastuk, igaz ott húslevesként, hagyományos palacsinta betéttel. Már az olvasás pillanatában elhatároztuk, hogy saját életmódunkhoz igazítva is elkészítjük. Próbáljátok ki ti is! Egyszerű, nem drága, szinte hétköznapi, mégis különleges, laktató, akár egytálételként is bevethető, amit mindenki nagyon fog szeretni. A meleg levesben kissé elázó palacsintacsíkok mindenkit gyönyörűséggel töltenek el - állítja a bulkshop.
Paszternák krémleves chilivel és paszternák chipsszel
Rég szerettem volna már egy jó kis fogást, ami paszternáknakból készül. Ezért szerzett olyan nagy örömöt egri húsimádó barátunk. A paszternákot már az ókorban ismerték, népszerű volt, karrierje akkor kezdett hanyatlani, amikor az első hajók megérkeztek Amerikából, raktáriban a krumplival. Mellesleg az orosz konyha nagyon szereti, a híres zakúszka nevű előételnek is ez az egyik fontos eleme.
Grillezett sertéskaraj édesköménnyel és laskagombával
Az édeskömény a mediterrán és a közel-keleti konyha egyik meghatározó alapanyaga. Sütve, főzve, és nyersen is pompás ízt ad az ételeknek. Nagyon jól beilleszthető a diétás, fogyókúrás étrendbe mert gyorsítja az anyagcserét, és segíti az emésztést, ráadásul még a kalóriatartalma is alacsony – ajánlja receptjét – írja az Őrülten jó ételek szerkesztője.
100 éves a hazai vendéglátás legendája, a Gellért
Hogy mi a közös Habsburg Ottóban, Richard Nixonban, Yehudi Menuhinban, Andrew Lloyd Webberben, Zsigmond Vilmosban, vagy Maximillian Shellben? Mindegyikük nevét egy-egy lakosztály viseli a Danubius Hotel Gellértben, ahol többször is megszálltak. Budapest egyik legszebb szállodája idén szeptemberben ünneplte centenáriumát.
Sonkás szörnyecském
Ponegyszerű szendvicskémhez nem kell csak egy kis kreativitás! Valljuk be őszintén, rosszul evő gyerek mindig is volt, meg lesz is. Ilynkor jön anyuka trükkje. A legegyszerűbb alapanyagokból dobjunk össze egy mókás kis szörnyecskét, és már jöhet is a hammm, bakaplak pillanat!
Romantika, bor meg egy kis időutazás
Idén idította útjára borestjeit a Városliget Café, melynek célja a hazai borkultúra gazdagítása. A legutóbbi szeptemberi eseményen a híres magyar borvidékek borait állították párhuzamba tengerentúli, amerikai borokkal. Még ősszel az újbor tiszteletére is rendeznek egy vacsorát, amit a századforduló romantikája leng majd körül. A legkiválóbb hazai borvidékeket híváták vendégségbe, a vendégek villányi, egri, balatoni, etyeki és természetesen tokaji különlegességeket kóstolhatnak meg.
Retró lecsós szelet a heti pörgés után
Végre itthon vagyunk, itt a hétvége, de szinte tök üres a hűtő. A fagyasztóból kiveszünk 3 zacsi karajt, majd nekiállok egy gyors főzésnek. A konyhában bekapcsolom a zenét, kibontok egy világbajnok sört - amit Viktor fiacskámmal együtt főztünk. Hiába, egri húsimádó barátunk tud élni! Na, lássunk hozzá mi is!
Részeges kapros-tonhalas farfalle
Amikor megemlítettem, hogy tonhalas tésztát kívánok, szinte egyből jött a kérdés, - és hol veszel most tonhalat? Honnan, honnan..., ott a konzerv - mondja Steffel Csaba. Az a lényeg, hogy ne aprított és ne olajos legyen! Légy ügyes, ne főzd szét, csak melegítsd jól össze. Ennyi a trükk.
Kiderült, mi a leggyakrabban fotózott magyar Instagram étel!
Egy hazai országos ételrendelő portál utánajárt, hogy a magyarok mely hungarikumnak számító ételeket szeretik kitenni az Instagramra. Az is kiderült, hogy ez a lista nem egyezik a házhoz szállított kedvenc fogásokkal.
Indiai csirkefalatok rozéhoz Eszter konyhájából
Direkt kínálja magát a rozé az egzotikus ízekhez, és érdemes is kísérletezni. Bodrogi Esztert, a Fűszer és Lélek blog szerzőjét akkor érte nagy meglepetés, amikor összekóstolta ezeket a falatokat a borral. Elsőre inkább egy édes tokajit képzelt volna hozzá, de a visszafogott fűszerezés mellett a nagygombosi rozéval egész egyszerűen páratlan! Csak annyit tudok hozzátenni, hogy a teraszon egy délutáni beszélgetéshez valóban isteni finom, különleges élmény!
Csoki, kortárs művészekkel
Kortárs művészek alkotásai díszítik az idén 160 éves Gerbeaud cukrászda jubileumi csokoládéit. A limitált számú „művészi édességhez” a világ egyik vezető csokoládégyára, a Cacao Barry – kizárólag a Gerbeaud számára készített - csokoládéja szolgálja az alapanyagot. A három különböző csomagoláson pedig Kiss Tibor zenész-festőművész, Réti Kristóf, az Autistic Arts Alapítvány művészeti foglalkozásain alkotó autista művész valamint Áron Eszter, az Áeron márka alapítója és tervezője egy-egy műve szerepel.
Angry birds szendvics
Kreatív anyukák előre! Pár ötlet, és fantasztikus szendvicseket készíthetsz a gyerekeknek uzsonnára! Az se baj, ha a deszkáról kedvenc mesefigurája bandzsít rá! Ezt még én is bekapnám azonnal!
Őrülten jó branzino filé franciásan
Szerencsém volt a minap, az egyik boltban csodálatos branzino filét, találtam, a zöldséges részlegen pedig formás kis édeskömények mosolyogtak rám - mesélte el sztoriját az őrülten jó étkek tudora. Branzino, édeskömény, borsó, szeretet - mindössze ennyi kell a következő fogáshoz. Steffel Csaba mégis úgy érezte, valami nevet kell adnia néki, ezért, és mivel először a nagy Pepin bácsinál találkoztam ezzel, vagy legalábbis ilyesmi körettel, na meg aztán vajat is adtam hozzá rendesen - franciásnak kereszteltem.
Vad fűszerekkel, aszalt fügén érlelve
Madagaszkár őshonos állata, a gyűrűsfarkú maki díszíti a világ talán legismertebb likőrkészítőjenek legújabb italkülönlegességét, a Kalumba Madagascar Spiced Gint. A komplex fűszerességet és a citrusos frissességet ötvöző gyógy- és fűszernövény italt tölgyfahordókban, aszalt fügén érlelik hónapokon át. A most bemutatott különleges zamatú, borókapárlattal készült ital a világon elsők közt feljegyzett gyógynövényről, a kalumbagyökérről kapta nevét.
Pazar pulykamelles szendvics a bulihoz
Ez egy igazi falat az esti kártyapartihoz! Csupa egészség, és bátran lehúzhatsz hozzá egy-két pohár sört. Ezt még az is össze tudja dobni, aki nem talál ki a konyhába - feltéve, ha tudsz pirítóst készíteni!
Bárányos szüreti pörkölt Mártinál
Nincs nagyobb kincs, mint szüretkor mustot kóstolni! Nagyon ritkán adatik meg, de ha teheted, használd ki a lehetőséget! A bárányhús meg egyenesen kívánja a mustot, de elárulom, lehet borral is készíteni, és a bárány helyett marhapacsnit vagy sertésolt használni! Eddig mind bejött!
Mustáros céklaleves karamellizált szőlővel
Forrón, langyosan és hidegen is isteni ez a céklaleves - mondja Bodrogi Eszter, aki ezt varázsolta elénk a nagygombosi rozék kísérőjeként, és persze mondanom sem kell, hogy a must és a szőlő is Nagygombosról érkezett. A Fűszer és Lélek blog szerzője igazi őszi ételeként ajánlja ezt a költeményt! Elképesztően finom!
Grassalkovich gróg nagy gombját újra felvarrták
Bár az ősz már itt toporog az ajtóban, a rozét nem engedjük a nyárral elfeledni. Reneszánszát éli - nemcsak nálunk, az egész világon. A mátrai Nagygombos klímája kiegyenlítettebb az ország déli vidékeihez képest, és ezért pompás, zamatos szőlő terem a rozéhoz. Takács-Barta Anna borász mindig a természetességre törekszik, és hiszi, ha a rozét nem siettetjük, meghálálja - már az első kortynál.
Curry-s pulykaburger csemetéknek
Minden gyerek ájul a burgeres kajákra! Akkor pedig ebből a műfajból is a legjobbat, a legegészségesebbet kell készíteni. Itt egy pulykás variáció, ami minden bizonnyal nemcsak a csemetének, hanem a férjednek is tutira ízleni fog! Mi több, a vendégváráshoz is remek falat - mondjuk a délutáni kártyázáshoz és a sörhöz!
Szüret és száguldó vitorlák a Dél-Balatonon
Huszonnyolcadik szürete a Bujdosó családnak az idei, de az első, amelyiken az alapító szülők nem vehettek részt. A háromgenerációs borászcsalád a Balaton déli partján műveli szőlőit, és készíti borait. Feri, aki gyakorlatilag átvette a pincészet irányítását, és testvére Zsiga nemcsak a Somogyi-dombság, hanem a Balaton szerelmesei is! A vitorlásversenyek népszerű részvevői. Mi lett ebből? Egy igazi matrózos borkollekció!
Házi kenyér, illatos, ropogós
Mostanában kicsit ritkábban sütök kenyeret, de még mindig imádom, ahogy a kezem alól kikerül egy-egy cipó, illatosan ropogósan, mire kihűl csoda cserepes lesz. Ahogy vágom megsercen a héja … szerintem nincs párja - állítja Pammer Livi. Higgyünk Neki! Irány a konyha!
Cukkibnitallérok rizsmorzsával
Ezeket a cukkinitallérokat legújabb kedvencünkkel, rizsmorzsával készítettük. A rizsmorzsa gluténmentes, tökéletesen alkalmas a zsemlemorzsa kiváltására, a gluténmentes panírozás aduásza. Korábban sok problémát okozott a gluténmentes morzsa beszerzése, jószerével csak kukoricából készült panírt tudtunk viszonylag könnyen vásárolni, de annak a karakteres íze nem illik minden ételhez. A rizsmorzsa semleges ízű, gyönyörűen piruló, jól tapadó. Alkalmas a különféle burgerekben az állag szilárdítására, összefogására, tökéletesen kiváltja ebben az esetben is a hagyományos áztatott zsömlét vagy zsemlemorzsát. A kisült tallérok csodálatos halványzöldek, kívül-belül ropogósak, mégis puhák és omlósak voltak. Főételként körettel, de burgerként is ehetők. Nagyon jól illik hozzájuk a növényi majonéz vagy bármely csípős szósz. Ezekkel tálalva dekoratív, étvágygerjesztő étel is - árulta el a bulkshop.hu. A rizsmorzsa összefogta a tallérjainkat, nem kellett hozzájuk tojáspótlót használni.