Egészség cikkek

Szigorító jogszabály a dohányzók védelmében
1999-ben fogadta el az Országgyűlés az évi LXII. törvényt a nemdohányzók védelméről és az egyes dohánytermékek forgalmazásáról. Akkor ez a dohányzás korszerű, a területen úttörő jelentőségű átfogó jogi szabályozását jelentette. Időközben azonban elszaladt a Világ és az idő mellettünk. Az elmúlt évtizedben az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) és az Európai Unió is nagyon erős ajánlásokat hozott nyilvánosságra a dohányzás ártalmasságát és a dohányzás visszaszorítását illetően.

Teljes kiőrlésű termék fogyasztásától laposabb lesz a hasad
Mindazoknak, akik laposabb, feszesebb hasat szeretnének, érdemes a teljes kiőrlésű termékekre voksolniuk. Dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője szerint az alma típusú elhízást nem csak esztétikai okokból érdemes visszaszorítani, de a jelentős egészségügyi kockázatok miatt is. Ehhez pedig a mozgás mellett hasznosak lehetnek bizonyos élelmiszerek.

Számolja ki: kövér Ön valójában?
Szinte nincs olyan ember, aki ne panaszkodna testsúlyára. Aki túl vékony, annak egy kicsit teltebb alak kellene, aki túl telt, az pedig karcsú akar lenni. Lássuk be, az utóbbi gyakoribb. Ön is túlsúlyosnak érzi magát? Derítse ki, hogy tényleg az-e!

Ehető virágok a tányéron
Éttermekben egyre gyakrabban találkozhatunk itthon is virágokkal a tányéron a "hagyományos" ételek mellett. Sokan azt hiszik, csak dekoráció. Pedig ezek - amellett, hogy valóban díszítő elemek is - ehető virágok, s ízük általában harmonizál a fogás ízvilágával.

Te is hirtelen haragú ember vagy? Üdvözöllek a viharzónában!
Egyébként pedig, ha valakinek szüksége lenne egy önkéntes kísérleti alanyra, akkor bizalommal forduljon hozzám: rajtam tényleg kiválóan lehetne szemléltetni Freud kukta-hasonlatát. Igaz, a kísérlet eltartana néhány hónapig.

Jobb félni...
Csak egészség legyen! - szól a régi mondás, amelynek igazára legtöbbször akkor döbbenünk rá, amikor elkap bennünket valamilyen nyavalya. Túl azon, hogy a betegség veszélyes, rontja a közérzetet, a környezetünkre is kihat, a családi életre éppúgy befolyással lehet, mint a munkahelyi lehetőségekre. Mindenképpen megéri - még akár anyagi szempontból is -, hogy tudatosan vigyázzunk az egészségünkre. Hogy megint csak egy mondást idézzünk: jobb megelőzni a bajt!

Böjti receptek a "jóllakás" tilalmi idejére!
Lassan eljő a 40 napos böjt időszaka, a testi lelki megtisztulásé, a mértékletesség és az akaraterő nagy próbája. Segítünk néhány recepttel, hogy túlélje!

Mire figyeljünk a nyilvános pezsgőfürdők használatánál?
Tél van. Hideg. Ilyenkor szívesen járunk fürdőbe, uszodába, ahol gyakran élünk a pezsgőfürdők kínálta ellazulás lehetőségével, az átlagosnál melegebb vizű medencék áldásos hatásait élvezve felfrissülünk. Sokszor egy-egy fürdőzős hétvégén gyermekeinket ki se lehet hozni a bugyogó, masszírozó, kellemesen meleg medencéből.A nyilvános pezsgőmedencék azonban amellett, hogy egész szervezetünkre jótékony hatással vannak, számos potenciális veszélyforrást hordoznak.

Az egész ország ingyen megszabadulhat az amalgám tömésektől
A nagysikerű fogászati prevenciós szűrőprogram, a PreFog újabb lehetőségekkel bővülhet a jövőben. A rendszeres fogászati szűrést propagáló programsorozathoz csatlakozott egy fogtömés alapanyagokat forgalmazó vállalat, amelynek vezetői hasonlóan elkötelezettek az amalgám tömések kiiktatásában, mint a szűrőprogram szervezői. A két cég között jelenleg egyeztetések zajlanak az amalgám tömések mindenki számára elérhető ingyenes cseréjéről.

Egészséggazdasági Monitor
Felméréseik alapján a lakosság elvárása és az egészségügy teljesítménye között jelentős különbség figyelhető meg a páciensek véleménye szerint, amely jól mutatja a változtatás iránti igényeket.Az emberek legnagyobb részének (69%) véleménye szerint a gyógyítás szempontjából az a legmegfelelőbb, ha az orvos és a beteg egyenrangú félként működnek együtt a gyógyítás érdekében.
Fizessetek! Pénzért még a felesleget is ledobom!
Pénzzel rá lehet venni az embereket a fogyásra, állítják amerikai kutatók, ám a leadott kilók a csábító összegek folyósításának megszűnésével visszajöhetnek.
Ezek az egészséges finomságok szépítenek is!
Ha minden szükséges tápanyagot megad a szervezetének, nemcsak jól fogja magát érezni, hanem meg is szépül tőle. A zöldség és a gyümölcs jó formába hozza.
Ez az istenek sportja
A skandináv mondák szerint a korcsolyázás az istenektől származik. Ennél racionálisabb elmélettel találkozhatunk a nemzetközi sporttörténeti írásokban.
Miért olyan nagy élvezet meztelenül szaladgálni?
Ebben a zord téli időjárásban mi másra is lehet gondolni, mint a forró nyári élményekre, amikor a homokos tengerparton végigszaladtunk - ruha nélkül. Akik ezt már megtették, bizony jól tették...
Kolbászt kaptál reggelire? Akkor bajban vagy...!
Egy nemrég elkészült kutatás szerint a reggeli - amennyiben nem egy tucat fánkból vagy más cukros süteményből áll - valóban a legfontosabb étkezésünk.
Sorvadj el a fotelban!
A sport erőteljesen csökkenti a korai halál a kockázatát. Az egyesült államokbeli Vooper Testnevelés-kutató Intézet hosszú távú tanulmánya tízezer férfit vizsgált meg. A kutatók megállapították: az edzetlenek csoportjából háromszor annyi férfi halt meg idő előtt, mint a fittek közül.
Joghurtból készítettünk finom tortákat!
Az egyik legegészségesebb tejtermék fajta, a joghurt. Ám nem csupán önmagában fogyaszthatjuk, hanem finom tortákat is készíthetünk belőle. Íme két isteni finom recept hozzá...
Valótlan, hogy kizárólag a tisztított víz az egészséges
A Magyar Ásványvíz Szövetség és Terméktanács a fogyasztók és az ásványvízgyártó cégek védelmében fellép azok ellen, akik a víztisztító berendezések értékesítése érdekében téves információkat terjesztenek, így keltve rosszhírét a kiváló hazai ásványvizeknek.
Sült csirkecomb, csokoládés portói mártással
Vendégek jönnek? Vagy csak megúnta az egyszerű csirkecombos sütésváltozatot? Dobjuk fel egy ínycsiklandó és szemet gyönyörködtető csokoládémártással! Ízleni fog!
A silány mellékterméket is olívaolajként árulják
Az olívaolajok közötti jelentős minőségi különbségekre hívják fel a figyelmet a táplálkozástudományi szakemberek, hangsúlyozva: az "olívaolaj" felirat gyakran megtéveszti a vásárlót. A silány mellékterméket is olívaolajként árulják.
A legtakarékosabb konyhai eljárás
Amilyen sokszor beszélünk az egészséges táplálkozásról, olyannyira ritkán a párolásról mint egészséges és takarékos ételelkészítési módról. Pedig ez a legkíméletesebb konyhatechnikai eljárás, amely nemcsak az ízeket, hanem a vitaminokat is megőrzi, ráadásul a mai korszerű szerkezetekkel már gyors és gazdaságos is a módszer alkalmazása.
Ne kíméld! Ha kövér, mondd meg neki!
Egy friss tanulmány adatai szerint sok orvos nem meri megmondani a kövér gyermeknek, hogy kövér, hanem helyette kevésbé súlyos kifejezéseket használ, pl. túlsúly, molettség. Az ok? Az orvosok nem akarják megsérteni a gyermekek önbecsülését: kövérnek hívni őket ugyanis bántó.
Kínai csodarecept a szembetegségekre
A kínai gyógyászat eljárásait egyre többen ismerik, és kezdik használni Magyarországon. Nem véletlenül, hiszen szinte bármilyen betegségre kaphatunk a kínai medicinából természetes, gyógyszer nélküli segítséget, így a szembetegségekre, látásproblémákra is.
Falusi Mariann „fogyiguru” lett
Amióta Falusi Mariann életmódot váltott, és látványosan fogy, mindenki őt ostromolja a fogyókúrát illető kérdésekkel. Bár az énekesnő már szinte fogyókúra szakértővé vált, őt mégis hónapról-hónapra kihívás elé állítja a sors, de sikeresen helytáll.
Megfogadtad? Segítünk, hogy leszokjál a cigiről!
Az örök téma: le kellene tenni a cigarettát. Az újévi fogadalmat már megszegte? Nem tudja, hogyan kezdjen neki újra? Összeszedtük a lehetőségeket, válogasson belőlük!
Tengeri és édesvízi hal receptek
A hal a legegészségesebb húsféle. Fehérje, telítetlen (OMEGA 3) zsírsav, és gazdag ásványi anyag tartalma miatt különösen "szívbarát". Van frissen is, fagyasztva is a halakból, egészben is, filézve is. Legtöbbjükből egyszerűen, gyorsan finomat készíthetünk:
Az egészséges ivóvízért
Különleges, figyelemfelhívó kampánnyal nyitja a decembert közösségi oldalán a magyarországi UNICEF. Szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy bár minden gyereknek joga van az egészséghez, több száz millióan nap mint nap csak fertőzött vizet ihatnak. A Facebook-on meghirdetett kreatív kampányban mindenki részt vehet egy egyszerű beállítással.
Meghasad a szív. Ez még veled is megtörténhet egyszer...
Éppen a huszas éveinek elején járt, soha senki nem látta rosszkedvűnek, és élt-halt Elvisért. Aztán egyik nap, munka után hazament, besétált a szobájába, kinyitotta az ablakot, és leugrott a magasból. Egyszerűen nem volt rá magyarázat, mert hiszen nem mondta, hogy gondjai lennének A barátunk volt, pótolhatatlan.
Vasárnap átmozgathatod magad a Tesco FittArénán
November 28-án ismét átmozgathatod magad a Tesco FittArénán, ahol nem csak sportolási szenvedélyednek hódolhatsz, hanem olyan termékeket is megismerhetsz és kipróbálhatsz, amelyek hozzájárulnak egészséged és vitalitásod megőrzéséhez. Az Életmód Expo keretein belül idén is képviselteti magát a Thera-Team csapata, segítségükkel pedig megtudhatod, hogy milyen is a Te biostratégiád.
Az édesítők előnyei és hátrányai
A magyarok naponta átlagosan 10 deka cukrot fogyasztanak, ami évente fejenként 35 kilogrammot tesz ki! Ennek nagyjából a tizede lenne ideális. A „cukor" megnevezés alatt azonban nem csak a kristálycukor értendő, ám sokan tévesen azt hiszik, a barna cukor vagy a méz kevésbé kalóriadús. De vajon melyek az egyes édesítőszerek előnyei és hátrányai? A kérdésre dr. Kocsi Anikó, az Oxygen Medical diabetológusa válaszol.
Segítség, éhes vagyok!
Ha nagy nehezen rávettük magunkat egy diétára, még mindig le kell győznünk a falási vágyunkat. Ha ránk jön a zabálhatnék, akkor eszünk, amikor nincs is szükségünk rá, vagy akkor, amikor unatkozunk, vagy szomorúak vagyunk. Úgy érezzük, ha nem eszünk azonnal, egészen biztosan megőrülünk.
Fontos, hogy egészséges edényben főzz!
Az egészséges és környezettudatos életmód világszerte egyre népszerűbb. Egyre többen vásárolunk tudatosan, fogyasztunk bio- és természetes ételeket - de sokan elfelejtik azt, hogy az ételek készítési módja és tárolása is kihat az egészségünkre és a környezetünkre.
Négy ok, amiért fontos levest enned!
Egy tál gőzölgő tyúkhúsleves... Ugye már a gondolatára is összefut a szádban a nyál? Nincs is jobb nyitánya egy ízletes ebédnek, mint egy finom leves. Ízletes és kellemesen laktató is.
10 elvesztett életév
Tíz évvel tovább élhetnének a 40-50 éves dohányosok, ha nem hódolnának káros szenvedélyüknek. A Magyar Kardiológusok Társasága /MKT/,a Magyar Tüdőgyógyász Társaság /MTT/ és egyéb orvosi társaságok összefogásának elsődleges célja, hogy felhívja a lakosság, az orvosok és a törvényhozók figyelmét az oly sokakat érintő káros szenvedély veszélyeire, a visszaszorítás szükségességére, s arra, hogy a korunk pestisének tartott dohányzás okozta mérhetetlen pusztítás tovább fogja szedni áldozatait, amennyiben nem teszünk ellene. Ma van a „Ne gyújts rá!" Világnapja.
Milyen vitaminhiányról árulkodnak testi tüneteid?
Sokszor a test egyes tünetei jelzésértékűek lehetnek, s figyelmeztethetnek bennünket arra, hogy valamiben hiányt szenved szervezetünk. De melyek ezek a tünetek, és mit fogyasszunk, hogy e hiánytüneteket megszüntethessük?
Gyomorforgató emberi szokások, gusztustalanságok
Borzasztóan kellemetlen, ha egy társaságban ránk jön az ásítás - lehet, hogy nem is unatkozunk, csak nagyon fáradtak vagyunk. De az is előfordulhat, hogy valami allergizál, és egymás után vagy tizenötöt tüsszentünk. Mit tegyünk ilyenkor?
Főzz a semmiből finomat!
Volt Hofi Gézának egy poénja, nem emlékszem pontosan rá, de a nyugdíjasok-patkányok-szemeteskukák háromszögéről szólt, valami olyasmi lehetett, hogy a nyugdíjasnak meg kell küzdenie a patkánnyal, ha a szemétből enni akar. Ha ennyire nem is tragikus a helyzet, mindig is csodálattal néztem azokat a nagyikat, akik a semmiből is képesek voltak vacsorát varázsolni az asztalra. Nézzük, mit főzzünk, ha nincs otthon semmi.
Neked is ökölbe szorul a gyomrod?
Sokszor nem tudjuk, hogy hol a határ. Sem az evésben, sem az ivásban, se a hatalomvágyban, de még a szexuális élvezetekben sem... Amikor pedig tele vagyunk, akkor már csak öklendezünk...Hiába.
Ruzsa Magdival sétáltunk, beszélgettünk
Az énekesnő néhány hete egy étterem nyitópartiján elbűvölte a megjelenteket és a médiát ragyogó nőiességével, mely egyesek szerint a szerelem, mások szerint egy-két felszedett kiló eredménye. A "Séta van!" kampányhoz csatlakozva arról mesélt, hogyan találkozott a gyaloglással és mit jelent számára a sétálás: reméljük, ragyogásában a sétának és a gasztronómiának is szerepe van, hiszen a Séta van! nyolc hetes kampányának következő sétatémája a budapesti gasztronómia
Esélyünk sincs kikerülni a náthát, az influenzát!
Ha itt az ősz és a tél, a megfázások, az influenzás megbetegedések tömeges méreteket öltenek. Vajon együtt kell élnünk ezzel a civilizációs, urbanizációs csapással, vagy van megoldás a kikerülésére? A kérdés megválaszolásában a dr. Kecskés Gabriella belgyógyász, a Medic-Poliklinika igazgató főorvosa segít
Játék van! Sétálj fel a Budai Vár környékére
"A sétáknak gyógyereje van. Már-már varázs. Egy erős séta évekkel hosszabbíthatja meg a sétálók, sőt a helyszín életét." Az idézet Kemény Istvánnak Bartis Attila Séta című regényéhez írt ajánlójából származik, de akár a "Séta van!" kampány e heti, budai belvárosi sétajátékára is vonatkozhatna.
Magyarország: hiányzó lelki egészség - negatív lelki állapot
Napjainkban látott napvilágot az Eurobarometer felmérés sorozatban elkészült, a mentális egészséggel foglalkozó legfrissebb kutatás. Az adatok és a hivatalos összefoglaló szerint „a magyar válaszadók érzelmi tapasztalatai negatívabbak, mint az átlag európaiaké, amit a feldolgozott adatok is sajnos jól mutatnak.
Tudod, hogy miért fertőznek az izgatás intim ékszerei?
Napjainkban egyre népszerűbbek a testékszerek. Közéjük tartoznak a szájüregben elhelyezett piercingek is. A testékszerek hordozói közül sokan azért ékesíttetik fel magukat, mert új külsőre vágynak.
Körte vagy alma az alakod?Ezek lehetnek a betegségeid
Hát nem mindegy, hogy ön alma vagy körte alakú. Egészen más diétát kell alkalmaznia, más testmozgást kell végeznie egy almának vagy egy körtének. Mérje le a csípő- és a derékbőségét, majd a derék centimétereit ossza el a csípő centimétereivel.
Csillagjegyed szerint, ezzel a sporttal fogyhatsz le
Bármennyire is nem szeretjük ezt kimondani, sport, testmozgás nélkül nagyon nehéz formában tartani magunkat, már ami a kilókat illeti. De higgyük el, a lelkünknek is jót tesz egy kis mozgás. De vajon mi alapján válasszunk sportot? A csillagjegyünk megsúgja!
Ő az első fogyókúra rekorder!
Az egész életében túlsúllyal küzdő Tímea azt állítja: visszakapta az életét. Februárban 142 kilóról indult, most már 54 kilóval kevesebbet mutat a mérleg. Végre nőnek érzi magát, de a fogyásban nem akar megállni.
Bevezették Magyarországon az 50 km-es diétát!
Az 50 kilométeres diéta egy klímavédő életmód változtató program, amelynek legelszántabb résztvevői azt vállalják, hogy október 10-től kerek egy hónapig csupán 50 kilométeren belül előállított élelmiszereket fogyasztanak. A kenyerüket vagy maguk sütik, vagy 50 km-en belüli sütödében, sőt azt is tudniuk kell, hogy a liszt honnan került a kovászukba. A diétához már 30 háztartás csatlakozott!
Tudja, hogy mi az a kardiotréning és az aerob kapacitás?
Sokat hallhatjuk a kardiotréning és az aerob edzés kifejezéseket - különösen a fogyással és az egészségre gyakorolt hatással kapcsolatban -, de nem árt pontosítani, valójában mit is takarnak ezek a fogalmak. A tájékozódásban dr. Bányai Tamás, ortopéd- és sportorvos, az Élj Tovább 5 Évvel! program szakértője segít.